Verőfényes napsütésben búcsúztak szombaton délelőtt alma materüktől a nagyváradi Ady Endre Líceum tizenkettedikes diákjai.
A világjárvány sok tekintetben felülírta a megszokott oktatási rendet, és félő volt, hogy az idén is elmarad a ballagás, mint történt az az elmúlt évben, de végül a szigorú járványvédelmi előírások betartása mellett sikerült megtartani szombaton az Ady Endre Líceumban is ezt a felnőtté válás folyamatában kiemelkedően fontos eseményt. A járványhelyzetre való tekintettel egy új ötlettel rukkolt elő az iskola: a végzősök nemcsak a tanintézmény falain belül, hanem azt elhagyva is ballagtak, így a Fő utcán is felcsendült a Gaudeamus igitur.
https://www.erdon.ro/kozelet/helyi-kozelet/ballagas-az-adyban-bucsuzunk-de-nem-felejtunk-3708649/
RMDSZ-es javaslatra döntött a tárcaközi bizottság: 64,5 millió lejes, a Fejlesztési, Közigazgatási és Közmunkálatokért felelős Minisztérium támogatásával felújítják a nagyváradi Ady Endre Líceumot – jelentette be Cseke Attila.
Nagyvárad és Bihar megye egyik legjelentősebb műemléképületén, az egykori Orsolya-rendi kolostoron megépítése óta egyszer sem végeztek teljes külső és belső felújítást, most azonban a keleti, déli, észak-keleti, dél-nyugati épületszárny, és a kápolna épületét is felújítják. Ugyanakkor az 1896-ban megépített, a nyugati udvar és a kolostor közötti épületrész is megújul majd. Továbbá, a legújabb épületszárnyat, az 1937-ben elkészült északi épületet is újítják.
„Az RMDSZ prioritásának tekinti a korszerű körülmények között megszervezett tanítást, az épített örökség megőrzését. Az idén 250-ik évfordulóját ünneplő, a római-katolikus egyház épületében működő Ady Líceum, a mai döntés értelmében megújulhat. Így a diákok biztonságban, egy korszerű számítógéprendszerrel ellátott, digitalizált iskolában tanulhatnak” – nyilatkozta Cseke Attila.
A korszerűsítési munkálatok alatt megerősítik az épület homlokzatát, struktúráját, falait, az épületet tűzbiztossá teszik, villámhárítóval szerelik fel, és a biztonságos áramellátás céljából a vezetékek földelését is előírja a szaktanulmány. Az ingatlant továbbá energetikai szempontból is felújítják, restaurálják a nyílászárókat, és a fűtésrendszert is korszerűsítik. Több mosdót szerelnek fel benne, hiszen a meglévő mosdók száma kevésnek bizonyult a diáklétszámhoz képest.
A fejlesztési miniszter elmondta: az elmúlt hónapokban a szaktárca a szükséges szakdokumentáció elkészítésén és elfogadtatásán dolgozott, a tárcaközi bizottság döntése nyomán a javaslatot a kormány elé terjesztik, majd a kormány döntése után elkezdődhet az közbeszerzés kiírása.
A Festum Varadinum ideje alatt az Ady-líceum ötödikesei is megemlékeztek Várad alapításáról és városalapító szent királyunkról. Mivel a Szent Lászlóhoz kötődő mondákat kódexeink, krónikáink őrizték meg, ezért az 5.B-sek általuk választott Szent László-mondák szövegének részleteit írták le egy szintén általuk megtervezett és elkészített kódexlapra. A lapot a középkori kódexek mintájára iniciálékkal és miniatúrákkal díszítették.
"Én voltam, aki reggel kócos hajjal és egy kávéval szaladt be a portán... Én voltam, aki tiszta szívvel várta, hogy lépjen be az ajtón, és mondja azt: Madárcsicsergős szép jó reggelt kívánok!"
Május 19-én, szűk 'családi' körben ünnepelte nagykorúsítását a 12.A osztály.
Váratlan és kedves meglepetés volt...
Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusa '89 blog “Mit jelent számodra a rendszerváltás?” címmel hirdetett blogpályázatán a nagyváradi Ady Endre Elméleti Líceum 9.A osztályának diákjai is részt vettek. A 89Ady nevű csapat tagjai: Papp Szilvia, Árva Tamás, Kiss Dennis, Nagy Dávid és Tordai Csongor voltak, osztályfőnökük Cseke Sándor. Az általános és középiskolás diákoknak kiírt verseny során a résztvevők megismerkedhettek a blog műfajával. Online napló formájában egy rendszerváltás előtti személyes eseményt kellett bemutatniuk. Ez azért volt izgalmas, mivel a csapatnak először keresnie kellett egy olyan személyt, akivel olyan jelentősebb rendszerváltás körüli esemény történt, mely blog formájában bemutatható. A verseny az online oktatás alatt zajlott. A karantén időszakának végeztével a csapattagok újra találkozhattak, és átvehették a Tőkés László által felajánlott jutalmat és az elismerő okleveleket.
Papp Szilvia
A szakmai zsűri ismét mérlegelt, tudatták velünk a döntő eredményeit. Ismét gratulálunk mindenkinek, hiszen annak ellenére, hogy a mostani helyzet úgy hozta, hogy nem tudtunk ünnepélyesebb keretek között Kolozsváron találkozni, csupán itt az online térben. Mégis sokan belevágtatok ebbe a kalandba és teljesítettétek a kihívásokat! A dobogóra a legjobb 3 csapat került fel:
I.díj: HunyADYék - Ady Endre Elméleti Líceum - Nagyvárad
II.díj: Ant(dök)ant - Márton Áron Főgimnázium - Csíkszereda
III.díj: Carpathian Hawks - Mihai Viteazul Katonai Líceum - Gyulafehérvár Különdíj: The Carpathian Lions - Mihai Viteazul Katonai Líceum - Gyulafehérvár
A dada szakhoz szükséges előzetes képességfelmérés
➺ idén a vészhelyzetre való tekintettel fizikai formájában elmarad
➺ bizonyos, az V–VIII. osztályokban elért átlagok alapján történik.
Mit kell tenni?
A szülő kérést tesz le a gyermeke jelenlegi iskolájának titkárságán (e-mailben vagy személyesen), melyben kéri, hogy gyermekének állítsanak ki egy Képességeket igazoló ívet (Fișă de aptitudini), mely tartalmazza a magyar nyelv, román nyelv, testnevelés, rajz és zene négyéves átlagát, valamint az V–VIII. osztályos átlagot. Mindegyik média minimum 6-os kell legyen! A diák iskolájának titkársága kell továbbítsa ezeket az Ady-líceum titkárságára, június 15–18. között.
2. 2021. június 22., 24., 25.:
Minden diák részt vesz mind a 3 képességfelmérő vizsgán.
3. 2021. július 13.:
Eredményhirdetés: kifüggesztésre kerül, hogy kik jutottak be dada szakra, a felvételin elért eredmények alapján.
Jelen pillanatban ennyi információ áll a rendelkezésünkre. Amennyiben lesznek még módosítások, ezen az úton közöljük Önökkel.
Kérdéseikkel forduljanak iskolánk titkárságához a 0359410588-as telefonszámon.
Szeretettel várjuk leendő diákjainkat!
cerere_inscriere_admitere_IX_puericultor_la_LT_Ady.pdf
A könyvtáros ajánlata
"A könyvtár gyógyszeres ládika a léleknek."
A thébai könyvtár felirata