A Honismereti Szövetség Szegeden tartotta meg október 27-30 között a XVII. Ifjúsági Honismereti Akadémiát melynek témája: Életutak, példamutató egyéni sorsok környezetemben.
Az Ady Endre Líceum XI-es tanulói Oláh Réka és Boros Edina Cseke Evelyn , Fleisz Judit tanárnő vezetésével, korreferátumokkal vettek részt, melyekben Károly József Irenaeus, Szacsvay Imre illetve Árpád község közösségépítő személyiségeiről értekeztek a fiatalok a vetített képes előadásokban kiemelve e személyiségek szerepét városunk illetve a falu történelmében, példaadásukat a mai fiatalok számára.
Az Akadémián a magyarországi 11 megyéből érkezett tanulók mellett Felvidékről, Vajdaságból és Erdélyből:Temesvárról, Kolozsvárról és Nagyváradról jöttek fiatal tehetségek akik érdeklődnek a helytörténet iránt. Az ünnepélyes megnyitón részt vett Magyar Anna Csongrád Megye Közgyűlésének elnöke, országgyűlési képviselő és Debreceni Droppán Béla a Honismereti Szövetség elnöke.
A két napig tartó konferencián közel 50 korreferátum hangzott el. A résztvevők szabadidő programja is tartalmas volt: a városnézés alkalmával megismerkedtek a Dóm szépségével, megtekintették a Dóm téri Panteont, ahol a magyar irodalom, zene, tudomány és politikai élet nagyjaival ismerkedtek és végül megkoszorúzták Bálint Sándor a "legszögedibb szögedi" mellszobrát, aki a helytörténetírás és a néprajzkutatás jeles személyisége volt.
Ellátogattak a Móra Ferenc múzeumba, ahol nagyon érdekes néprajzi kiállítást, a Móra emlékszobát illetve a Munkácsy Mihály kiállítást nézték meg.
Az Akadémia résztvevői tanulmányúton vettek részt Makón, ahol rövid séta után megtekintették az Espersit-házban a Jözsef Attila múzeumot, a városi múzeum történeti kiállítását Galamb József eredeti Ford T modelljét, majd ellátogattak a József Attila Gimnáziumba valamint a Makovecz Imre által tervezett Hagymatikumba, Gyógyfürdőbe és a Hagymaházba.
Az ott tartózkodás alatt Szeged jeles személyiségeivel is találkozta mint Dr. Mészáros Rezsővel az Egyetem volt rektorával, Dr Blazovich László helytörténésszel, Dr Marjanucz László történésszel.













































