A szabadságharc 13 mártírjáról idén is megemlékezett a diákság
2015. október 06.
1849-ben, 166 évvel ezelőtt, az aradi vértanúk életüket adták a szabadságért. Erről az alkalomról október 6-án a XII.-es diákok ünnepi műsorral emlékeztek meg, irányítótanáruk Ardelean Klementina történelemtanár volt.
Az előadás során a D és E osztályok képviselői röviden bemutatták a szabadságharc történéseit és a tizenhárom Aradon kivégzett vértanút, majd részleteket olvastak fel ezek búcsúleveleiből. Alkalomhoz illő dallal indítottak, majd elhangzottak Ady Endre, Kovács István, Petőfi Sándor és Juhász Gyula versei is.
Az ünnepség végén a magyar himnusz csendült fel és gyertyát gyújtottak nemzeti hőseinkért. A műsort követően a IX.-es tanulók osztályfőnökeik kíséretében elhelyezték a kegyelet koszorúit Nagysándor József honvédtábornok emléktáblájánál.