Hírek


S hogy miért alapított Szenczy István Nagyváradon Orsolya-rendi kolostort?

2019. december 20.
Az első tanítói Kassán Orsolya-rendi nővérek voltak. Szenczy István szegény kispapként 1748-tól egy külön perselybe gyűjtötte azokat a filléreket, amelyek aztán olyan szépen szaporodtak, hogy amikor ő Váradra került, saját költségén megvásárolt egy telket Olasziban, és összesen 20000 forinttal megalapított egy leánynevelő intézetet. Természetesen Orsolya-rendit. A sarokra építette a klauzúra épületét, majd a Fő utca felől egy héttengelyes épületrészt (ide érkeztek meg az előző részben említett kassai nővérek, és kezdték el négy gyermek képzését). 

9.C-s versenyző a TUDEK-en

2019. december 17.
A Tudományos Diákkörök Erdélyi Konferenciája (TUDEK) 2019. december 6-8. között került megrendezésre Marosvásárhelyen, a Bolyai Farkas Elméleti Líceumban. A versenyre tíz szekcióba nyolcvan középiskolás diák dolgozatának nevezését fogadták el. A legfiatalabb indulóként a történelem, oktatástörténet, művészettörténet kategóriában mutatkoztam be, A Waffen-SS ruházata, felszerelése és fegyverzete az 1944-1945-ös magyarországi harcok idején című munkával és egy korabeli tárgyakból berendezett kiállítással. Témavezetőm Fazakas Gábor tanár úr volt.

Kántálás a Megyei Tanácsnál

2019. december 12.
December 12- én az 5.B osztály magyar, román és angol karácsonyi dalokkal ünnepi hangulatot teremtett a Megyei Tanácsnál. Ünneplőbe öltözve és ünnepre hangolt szívvel  énekeltek. 
© 2016 Ady Endre Líceum Nagyvárad