Az előző évekhez hasonlóan, az idei tanévben is az Ady-líceumban rendezték meg a Bolyai Matematika Csapatverseny Bihar megyei szakasza. Iskolánk diákjai újfent ügyeskedtek. A hetedikesek közül az Anyacsavar nevet viselő csapat, melynek tagjai Farkas Ábel, Kulpinszky Gergő, Molnár Dávid és Rázmán Botond 136 ponttal megyei elsők lettek, ezzel kiérdemelték a részvételt a Kárpát-medencei döntőben. Felkészítőjük Vad Márta tanárnő.
A döntőnek Budapesten a Veress Péter Gimnázium adott otthont. A november 18-án megrendezett végső fordulóban diákjaink az igen erős mezőnyben a 24. helyezést érték el. Gratulálunk fiúk, ügyesek voltatok!
Az adys ötödikes és kilencedikes, valamint Várad más tanintézményeiben tanuló negyedikes diákok szülei látogattak el a nyílt napon az iskolába, hogy közelebbről is megismerkedjenek az itt folyó oktatási-nevelési tevékenységekkel. A szülők, nagyszülők az iskola dísztermében gyűltek össze, ahol Vad Márta igazgatónő köszöntötte őket.
Az előző évek pozitív visszajelzései alapján az idén is szeretettel várjuk a negyedikes és iskolánk ötödikes és kilencedikes diákjaink szüleit a 2017. december 7-én, csütörtök délután 17-19 óra között szervezendő nyílt napra az Ady Endre Líceumba. A találkozó célja az iskolában zajló tanítási-nevelési tevékenységek megismertetése a szülőkkel, akik a pedagógusok vezetésével végigjárhatják az iskolát. A szaktermekben beszélgetésre várják a tanárok a szülőket, ahol egyúttal bemutatásra kerülnek azok a felszerelések, tantervek, alternatív tankönyvek, amelyek eszközei, kiegészítői a mindennapi iskolai munkának.
Legyenek egy pár órára Önök is adysok!
November 24-én került sor az Eco Bihor KFT, Nagyvárad Polgármesteri Hivatala, a Bihar megyei Tanfelügyelőség, a Környezetvédelmi Hivatal és a Nemzeti Környezetvédelmi Gárda Bihar megyei kirendeltsége által szervezett papírgyűjtési verseny eredményhirdetésére.
Az ötödik alkalommal meghirdetett gyűjtési akció október 9. és november 17. között zajlott, célja pedig a gyermekek környezettudatos nevelésének szorgalmazása és a papírhulladékok összegyűjtése volt. Az Ady-líceumban zajló papírgyűjtési akciót Ambrus L. Attila, Puskás Ágnes és Takács Péter tanárok koordinálták.
Pénteken este került sor Diáktanács által szervezett első zenés-táncos eseményre, a Rémek Báljára az Ady Endre Líceumban. A résztvevők kedvük szerint beöltözhettek bárminek, és részt vehettek a különböző páros/csoportos táncokban, mint például a Cotton Eye Joe, rock, cha-cha-cha, a Meneaito, lassú zeneszámok és még sok más, valamint kipróbálhatták magukat a just dance-ban és karaokéban is.
A könyvtáros ajánlata
"A könyvtár gyógyszeres ládika a léleknek."
A thébai könyvtár felirata