Hírek


Holland diákcsere

2015. február 07.
A nagyváradi adys diákoknak és sassenheimi holland társaiknak nagy örömére idén is sor került az egyhetes diákcsere programra. A nálunk eltöltött idő alatt a vendégek betekintést nyertek a magyar kultúrába, kirándultak, néptáncoltak, és egy projekt keretén belül összehasonlították a magyar és holland életstílust, iskolarendszert, építészetet és nem utolsósorban az étkezési szokásokat. 

Adysok rendhagyó magyarórája az Ady Endre Emlékmúzeumban

2015. január 27.
Ady Endre halálának 96. évfordulóján az Ady Endre Líceum IX-XII.–es diákjai rendhagyó magyaróra keretében emlékeztek iskolájuk névadójára. 

Irodalommal, néprajzzal kapcsolatos versenyek, vetélkedők

2015. január 27.
Első helyezettek lettek V-VIII.-os és IX-XII.-es diákjaink is az első ízben megrendezett Novella-vetélkedőn. A megyei szintű versenynek a Lorántffy Zsuzsanna Református Gimnázium adott otthont. 

OLVASÓKLUB

2015. január 23.
Január 23-án második alkalommal találkoztak az olvasni szerető VI-VII. osztályosok. Az olvasóklubban ezúttal a legújabban olvasott könyvekről vagy éppen az örök kedvencekről beszélgettünk.

Osztálykirándulás

2015. január 17.
Tanulásban és szórakozásban egyaránt volt részük a VI. A-soknak az év első osztálykirándulásán. Berettyóújfaluban a Bihari Múzeum látta őket vendégül, ahol a honfoglalásról hallgattak előadást, nemezlabdákat készítettek, felpróbálták az ősmagyarok viseletét, majd Debrecenben a Mediterrán Élményfürdőben csúszdáztak és csobbantak egy nagyot.

Papírgyűjtés

2015. január 12.
Úgy érzed, a nap mint nap becsületesen begyűjtött reklámújság teljesen betemet? Szörnyen eleged van az újsághegyek egyik helyről a másikra rakosgatásából? A MEGOLDÁS: AZ OTTHONI NAGYTAKARITÁS!

Fiatal tudósok konferenciája az Ady Endre Líceumban

2014. december 05.
December 5–7. között zajlott a nagyváradi Ady Endre Elméleti Líceumban a XIII. Tudományos Diákkörök Erdélyi Konferenciája. A rendezvény egész ideje alatt teaház és könyvvásár várta a résztvevőket, a rendezvény zárómozzanata pedig az ünnepélyes díjkiosztó volt. 

ADY-LOGÓ

2014. november 05.
Keressük a legötletesebb ADY-LOGÓT! Tervezd meg a szimbólumot, ami tükrözi az iskola hangulatát, szellemiségét. Felhasználási technikák: szabadon választott, színes, fekete-fehér, képszerkesztő program segítségével. Méret: max.A5. A legsikerültebb munkákat szakzsűri értékeli és a legjobbak jutalomban részesülnek. Beküldési határidő: DECEMBER 2, a magyar kuckóba, nyomtatott formában. Jó munkát!

SZACSVAY IMRÉRE EMLÉKEZTEK

2014. október 29.
A Bihar Megyei és Nagyváradi Civil Szervezetek Szövetsége (BINCISZ) által szervezett Művelődés hete- Tanulás ünnepe keretében szerdán az Ady Endre Líceum könyvtártermében Szacsvay Imre - (1818-1849) megemlékezésre került sor a vértanú halálának 165.évfordulója alkalmából.

Megemlékezés 1956

2014. október 23.
Október 23-án, Nagyváradon, az Ady Endre Líceum dísztermében, a XII. A osztály tanulói alkalomhoz illő zenés - irodalmi műsorral készültek, melyet a IX. osztályos diákok és a jelen lévő tanárok előtt mutattak be. Naplótöredékek, visszaemlékezések és a szabadságharc ihlette versek idézték fel a forradalmi napok eseményeit. A műsor, amelyet Apáti Tímea tanárnő állított össze, a Himnusz eléneklésével ért véget.
© 2016 Ady Endre Líceum Nagyvárad