Hírek


Méhnyakrák elleni oltás

2012. október 30.
Tisztelettel felhívjuk a szülők figyelmét az alábbi rövidfilm megtekintésére. A rövidfilm célja a HPV (Humán Papilloma Vírus) okozta méhnyakrák megelőzésének tudatosítása. Éljünk egészségesen, vigyázzunk az egészségünkre! Tóth Márta igazgató

Ifjúsági Honismereti Akadémia Szeged

2012. október 27.
A Honismereti Szövetség Szegeden tartotta meg október 27-30 között a XVII. Ifjúsági Honismereti Akadémiát melynek témája: Életutak, példamutató egyéni sorsok környezetemben. 

Gloria Victis

2012. október 21.
Mint minden évben, a Rákóczi Szövetség idén is megszervezte a Gloria Victis ünnepségsorozatot. Ez alkalommal emlékeznek közösen Budapesten a Kárpát-medence fiataljai az október 23-i eseményekre. Idén október 21 – 23. között zajlott a budapesti program. 

Közös megemlékezés

2012. október 19.
A Rákóczi szövetség diákutaztatási programjának köszönhetően idén a derecskei I. Rákóczi György Gimnáziummal, testvériskolánkkal együtt emlékeztünk az 1956-os forradalom eseményeire. Az előzetes egyeztetések alapján a közös programra október 19-én került sor. Iskolánk diákjai vállalták, hogy emlékműsorral érkeznek.

Díjazás a polgármesteri hivatalban

2012. október 12.
Október 12-én, a város napján, a polgármesteri hivatal dísztermében ünnepélyes keretek között elismerésben részesítették az elmúlt tanév legsikeresebb nagyváradi diákjait és felkészítő tanárjaikat. Az ünnepségen a helyi elöljáróságok mellett jelen voltak a királyi ház képviselői: Maria Magdolna, Ausztria főhercegnője, Radu és Nicolae hercegek.

Sport- és Fitnesstábor 2012 október 11-14.

2012. október 11.
Helyszín: Aranyos-völgy az Alma Mater Alapítvány ifjúsági központja. Támogatók: Az iskola szülőbizottsága és az Alma Mater Alapítvány. Szervezők: Erdei István, Téglás Edina, Rollinger László és Závodszky Tamás

Képzőművészeti diáktárlat-Hajdúszoboszló

2012. október 08.
A hetedik alkalommal megrendezet diáktárlat célja bemutatkozási és megmérettetési lehetőséget biztosítani minden alkotókedvű tehetséges magyarországi és határon túli középiskolás diák számára, összegyűjteni és kiállítani azokat a legjobb festményeket és grafikákat, melyeket a neves, országos hírű művészekből álló zsűri arra érdemesnek talál. 

Partiumi Diákszínjátszó Fesztivál

2012. október 05.
Az alábbi filmfelvételen az iskola színjátszó csoportjának (Létra) legújabb előadása látható. A felvétel a Szilágycsehben megrendezett Partiumi Diákszínjátszó Fesztiválon készült. Az előadás Slawomir Mrozek Károly című színművének feldolgozása, a fesztiválon III. díjjal jutalmazták. 

Ifjúsági vezetőképző a Rákóczi Szövetséggel

2012. október 05.
A Rákóczi Szövetség 2012. október 5-7. között tizedik alkalommal rendezte meg ifjúsági találkozóval egybekötött vezetőképzőjét a Kárpát-medencei középiskolai ifjúsági szervezetek számára. Iskolánkat ez alkalommal két XI. B osztályos diák, Tóth Ervin, Gelencsér Gergő és Apáti Tímea történelemtanárnő képviselték

Partiumi kirándulás a Rákóczi Szövetséggel

2012. szeptember 28.
A budapesti Rákóczi Szövetség idén első alkalommal ( szeptember 28-30.), szervezte meg a középiskolás ifjúsági szervezetei számára a Partiumi kirándulást, melynek teljes költségét a Szövetség állta. A program célja a partiumi városok, várak, magyar vonatkozású kulturális és történelmi emlékhelyek felkeresése és megismerése volt, különösen kötődve a II. Rákóczi Ferenc vezette szabadságharchoz. 
© 2016 Ady Endre Líceum Nagyvárad