Hírek


Nyílt nap volt az Adyban

2010. december 10.
Nagyvárad - Pénteken nyílt napot szerveztek a nagyváradi Ady Endre Középiskolában az ötödikes és a kilencedik diákok szülei számára, ismerkedés céljából. A tanintézet kórusa és tánckara is fellépett. Pénteken az Ady Endre Középiskola vezetőtanácsa, tanári közössége és reprezentatív szülőbizottsága nyílt napot szervezett az ötödikes és a kilencedikes diákok szülei, illetve hozzátartozói számára azzal a céllal, hogy bemutassa a tanintézetben zajló oktatási-n

Gyermekek jogai

2010. december 09.
Apáti Tímea és Ardelean Klementina vetélkedőt rendeztek a VII. és VIII. osztályos diákok számára a polgári nevelés tematikájában.

Puzzle-verseny

2010. december 06.
Iskolánkban ebben az évben is megrendezték a Moldován Gellért-Lajos szervezte puzzle versenyt.

A Magyar Tudomány Napja az Adyban

2010. november 12.
Az Ady Endre Líceumban immár hagyománynak számít, hogy november 3.-án, a Magyar Tudomány Napján, a diákok tudományos dolgozatokat mutatnak be iskolatársaiknak, így emlékezve meg e jeles napról. Az idei diákkonferenciát Tóth Márta igazgatónő nyitotta meg az iskola könyvtárában. Beszédében emlékeztetett arra, hogy az iskola falai között számos diák foglalkozik kutatással, így válhatott hagyománnyá ez a novemberi diákkonferencia. Az igazgatónő szavai utá

Országos Ifjúsági Honismereti Akadémia

2010. november 10.
A Honismereti Szövetség immár 15. alkalommal november 2-5 között rendezte meg Tabon, a magyarországi somogymegyei kisvárosban az Országos Ifjúsági Honismereti Akadémiát melyre ez alkalommal meghívást kapott az Ady Endre Líceum diáksága is. A házigazda a helybéli Rudnay Gyula Középiskola volt. Az Akadémia témája: Trianon hatása családom, településem vagy megyém történetére. A konferenciára a magyarországi iskolák képviselői mellett, Vajdaságból-Horgosról és Újvidékr&

Iskola és múzeum

2010. november 09.
Az Ady Endre Gimnázium 16 tanulója és 4 tanára (Ferkő Emilia, Estera Durne, Hibácskó Gizella, Apáti Timea), a Iosif Vulcan Tanítóképzõ és az Aurel Lazãr Elméleti Középiskolaval együtt közremüködtek a Kárpátok Eurorégió Fejlesztési Alap romániai fiókja és a nagyváradi Körösvidéki Múzeum által közösen, idén augusztusban inditott Múzeumi nevelés, az emberi értékek megõrzése elnevezésû projektbent. A projekt célja a közgyûjtemények megismertetése, a nemzeti kultúra érté

Diáktanács választás

2010. október 25.
Idén ismét diáktanács-, illetve diáktanácselnök választásra készülnek az adysok. Az eseményt megelőzte egy olyan rendezvény, amelyen bemutatkoztak a diáktanácselnök-jelöltek, majd az iskola három zenekara: a PSK, a Dark Face és a Celler Keepers szórakoztatta a közönséget.

És a világ beszél csodáról…

2010. október 20.
Az Ady Endre Líceum dísztermében, hagyományosan, zenés- verses összeállítással emlékeztek meg az 1956-os magyar forradalomról. A IX. osztályok tanulói érdeklődéssel hallgatták Fleisz Judit igazgatóhelyettes szavait, aki bevezetőjében ismertette a korszak jellemző eseményeit: Sztálin halálát, a berlini felkelést, majd a poznani munkásság lázadását 1956 nyarán, illetve azokat a történelmi előzményeket- a szovjet katonai megszállást, a személyi kultuszt,

SZELIDÍTS MEG! Az Állatok Világnapja alkalmából az Ady Endre Középiskola VI. és VII. osztályos tanulói számára biológiavetélked

2010. október 12.
Az állatok világnapjának ötlete 1931-ben, Olaszországban született meg, mely akkoriban még a vadon élő állatokra hívta fel a figyelmet, manapság viszont már nem csak a vadon élő, hanem minden állatra gondolnak. Az ünnep alapelve, hogy az állatok boldogabbá teszik életünket, barátként, szinte már családtagként gazdagítják mindennapjainkat. Az Állatok Világnapja jó alkalom arra, hogy az ember és állat közötti barátságot erősítse, figyelmeztessen az élet ti
© 2016 Ady Endre Líceum Nagyvárad