Hírek
MEGHÍVÓ
2010. július 15.
Szeretettel meghívunk minden öregdiákot, aki az elmúlt 20 évben részt vett a „POD–BRÜCKE–HÍD” elnevezésű Franz Ludwig Gymasium (Bamberg, Németország), valamint három nagyváradi tanintézet: az Ady Endre Elméleti Líceum, az Emanuil Gojdu Nemzeti Kollégium, a Mihai Eminescu Nemzeti Kollégium között fennálló diákcserében.
A diákcsere 20. évfordulója alkalmából szervezett ünnepségre 2010. július 15-én 19 órától kerül sor a nagyváradi Ady Endre Líceum dísztermében.
Meghívó az Adyba
2010. május 25.
Az ősi „schola”-t Szenczy István babolcsai apát 1772-ben alapította, amikor is Orsolya rendi zárdát valamint leányiskolát létesített. Azóta folyik iskolánkban nevelő tevékenység. Bátran állíthatjuk, hogy líceumunk városunk egyik legnevezetesebb intézményévé vált az idők során. 1990. január 10-én felvette az Ady Endre Elméleti Líceum nevet. Az iskola arra törekszik, hogy minél jobb feltételeket biztosítson tanulói számára: 3 jól felszerelt informatika,
2 fiz
Sikeres szereplés a Szalontán megrendezett
Nemzetközi Természettudományos Diákkonferencián
2010. május 09.
Nyolc adys diák és négy tanár vett részt a 2010. május 8- án megrendezett nemzetközi Diákkonferencián Nagyszalontán, ahol a versenyzők több szekcióban mérhették össze tudásukat, illetve mutathatták be önállóan elkészített dolgozatukat matematika, informatika, fizika, kémia és biológia témakörökben.
A konferencia célja az egyéni kibontakozás lehetőségének megteremtése, a természettudományoknak a diákok körében történő népszerűsítése és a diákok önálló, tudomán
EURÓPA NAP AZ ADYBAN
2010. május 08.
Iskolánk dísztermében a történelem katedra tanárai vetélkedőt szerveztek a megye VII.. és VIII. osztályos tanulói számára Európa Nap címmel. A vetélkedőn a házigazda csapatok mellett részt vettek a bihardiószegi, mezőtelegdi, a nagyváradi Nicolae Bălcescu és George Coşbuc általános iskolák tanulói.
A versenyzőket Fleisz Judit aligazgató köszöntötte, kiemelve május 9-e jelentőségét. A verseny során a diákok változatos feladatokat old
Kárpát-medencei fiatalok vetélkedője
2010. május 02.
Polgárosodás és modernizáció a „boldog békeidőkben” címmel tizenkettedik alkalommal szervezett az Ady Endre Líceum történelem katedrája kárpát-medencei történelmi vetélkedőt.
A Festum Varadinum keretében sorra kerülő Polgárosodás és modernizáció a „boldog békeidőkben” című vetélkedő péntek délután dr. Gyáni Gábor és dr. Fleisz János történészprofesszorok előadásával kezdődött. A Budapestről érkezett akadémikus a polgárosodás fo